Műfaj: Vígjáték, kaland, akció

Korhatár: 12

Rendezte: Jake Kasdan

Írta: Chris Morgan, Hiram Garcia

Főbb szerepekben: Dwayne Johnson, Chris Evans, Lucy Liu, J.K. Simmons

A filmnézés nagyszerű hobbi, ami által ezernyi élménnyel gazdagodhatunk. Legyen szó szívszorító drámáról, gondolkodásra, töprengésre késztető krimiről, vagy ismeretterjesztésre is alkalmas történelmi filmről, szinte kimeríthetetlenek a lehetőségek a kulturált szórakozásra. A Hullahó-akció semmi ilyesmivel nem szolgál, viszont elképesztően vicces, fantáziadús családi szórakozást kínál. Igazi, a szó szoros értelmében vett popcorn-mozi, ami mosolyt csal az egész éves hajtás után megfáradt arcunkra.

Dwayne Johnson a Télapó biztonsági főnökét játssza, aki gondoskodik arról, hogy a nagyszakállú teljes nyugalomban fogadhassa a kívánságokkal hozzá forduló gyerekeket. Védelmezője azonban éppen a nyugdíjazására készül, mert kiábrándult abból, hogy egyre több a rosszcsont a világban. Megegyeznek „egy utolsó közös melóban”, de a dolgok rosszra fordulnak. Az északi-sarki bázist rejtélyes hackertámadás éri, és elrabolják a gyermekek kedvenc ajándékhozóját. Egyedüli segítségük a rossz hírű Jack O’Malley (Chris Evans), aki képes bárkit felkutatni a bolygón.

Érzitek ezt az intenzív „B-filmes” ízt, miközben a történetet olvassátok? Nekünk is nehéz volt kínos félmosoly nélkül vázolni a sztorit. Mégis, a Hullahó-akció a hülyéskedésen túl egészen okos, szatirikus módon közelíti meg a Télapóhoz kapcsolódó legendákat, és azokat a kérdéseket, amit a legtöbb gyerek feltesz a piros ruhással kapcsolatban. Hogy juttatja el az ajándékokat minden gyermeknek csupán egy éjszaka alatt? Hol csomagolja és tárolja az ajándékokat? Kicsoda valójában Krampusz? Ebből a szempontból nagyon hasonlít a rendező korábbi munkájára, a 2017-es Jumanji folytatásra. Ott a videójátékok világához tartozó klisék voltak az elsődleges humorforrás, most pedig a piros ruhásról szóló gyerekmeséket sikerült hasonlóan elmésen feldolgozni. A film végére már annyiféle különleges helyszínt és furcsa lényt láttunk, hogy számunkra koherens egésszé állt össze a filmben kidolgozott Santa Claus mítoszvilág.

A látvánnyal finoman szólva nem törtek az Avatar babérjaira. A szereplők is nagyjából 2-3 mondattal jellemezhetőek voltak, mégis könnyen emlékezetessé tudtak válni. Evansnak sikerült egy kiváló, egészen irritáló antihőst megformálnia. A tőrbe ejtve (2019) óta úgy gondoljuk, hogy jól állnak neki ezek a fajta szerepek. Johnson pedig hozza a tőle megszokott jószívű, tisztességes, megnyerő karaktert. Jó párost alkotnak együtt, igyekeztek a legtöbbet kihozni a helyzetekből.

Habár a történet egy zsebkendőre is ráférne, és hatalmas fordulatokra sem érdemes számítani, a poénok egész jól működnek. A Hullahó-akciót ajánljuk mindazoknak, akik a karácsonyra várva egy laza kikapcsolódásra vágynak.

Reméljük, hogy meghoztuk a kedveteket a filmhez. Ha esetleg már láttátok, várjuk véleményeiteket a kommentek között. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg a bejegyzésünket másokkal is. Ha pedig egy finom film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Akció, kaland, dráma

Korhatár: 16

Rendezte: Ridley Scott

Írta: David Scarpa, Peter Craig, David Franzoni

Főbb szerepekben: Paul Mescal, Connie Nielsen, Pedro Pascal, Denzel Washington

Kenyeret és cirkuszt

A 2024-es év sem telhet el Ridley Scott mozi nélkül. Régóta pletykáltak már arról, hogy a rendező egyik legismertebb munkájához készít folytatást, amivel kapcsolatban vegyes érzéseink voltak. Nem zárkóztunk el attól, hogy ennyi idő elteltével újabb történetet láthassunk Róma kevésbé dicsőséges korszakából, Pedro Pascal és Denzel Washington szerepeltetése pedig további bizakodásra adott okot. Ugyanakkor még élénken él bennünk a tavalyi Napóleon emléke, amely bár nem volt híján látványos jeleneteknek, minden más téren megtörte bennünk a lelkesedést. Hozzánk is elért a filmet övező, mérsékelten negatív fogadtatás híre, de a közösségi médiában szárnyra kapó híresztelések ellenére igyekeztünk a helyén kezelni a Gladiátor 2 megítélését.

A cselekmény két szálon fut, amelyek később nagyon kiszámítható módon kapcsolódnak össze. Lucius Verus (Paul Mescal) Numidia harcosa a római hadsereggel történő összecsapást követően mindenét elveszti, és rabszolgasorsra jut. Szabadságát a Colosseumban rendezett gladiátorviadalokon nyerheti vissza. Eközben Marcus Acacius tábornok (Pedro Pascal) egyre jobban kiábrándul az elnyomó hatalmi berendezkedéssel szemben. Csakhogy a szembe szegülők ugyanúgy a hírhedt amfiteátrumban találhatják magukat, mint a legyőzöttek.

Igazságtalan lenne kizárólag a történelmi hitelesség szempontjából értékelni a látottakat. Számos valós történelmi személy ihlette karakter szerepel a vásznon, de ők és a köréjük írt történet is fikció. Nem is elsősorban a pontatlanságok zavartak, hanem hogy maga a sztori eléggé unalmas. Biztosak vagyunk benne, hogy 30 perc elteltével bárki kitalálja a végkifejletet. Egyébként érdemes újranézni az első részt, mert nemcsak apró utalások szintjén csatolták a folytatáshoz.

Arra számítottunk, hogy a látvány terén nem fog csalódás érni. Az első benyomás valóban nagyon meggyőző volt. Rögtön egy csatajelenettel indul a film, ami kellően szemléltette a hódító hadjáratok kíméletlenségét. Viszont nem sokkal ezután olyan CGI animációnak voltunk szemtanúja, ami a 2000-es évek eleji konzol játékok vizualitását idézte.

A színészek mentik a menthetőt. A főszerepet játszó Paul Mescal jó választás volt, aki egy eléggé túljátszott jelenetet leszámítva végig elfogadhatóan alakította a bosszútól fűtött gladiátort. Pedro Pascalnak sokkal nehezebb dolga volt, mert Accacius a legkevésbé összetett személyisége volt a történetnek. Nem lóg ki nagyon a többiek közül, de érezhetően háttérbe szorult. Denzel Washington azonban mindenkin túltett. Igaz, hogy ő kapta a leghálásabb szerepet, de a tapasztaltsága nélkül nem sikerülhetett volna ennyire jól Macrinus megformálása.

A Gladiátor 2 tökéletesen illeszkedik a régóta nagy rajongótáborral rendelkező filmek közepesen sikerült folytatásai közé, mint az Beetlejuice Beetlejuice, a Szellemírtók: A borzongás birodalma vagy éppen a Beverly Hills-i Zsaru 4. Nem tartalmaz semmi olyasmit, amit nem kapnál meg az első résztől, ami ráadásul közel 25 év elteltével látvány terén is állja a sarat. Megvannak a maga erős pillanatai, eltelik vele az idő, de nem ér fel az eredetihez. Nem egy Maximus-élmény, de nem is… Minimus.

Nektek hogy tetszett a fim? Milyen emlékek fűznek az első részhez? Véleményeiteket kommentben várjuk. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg másokkal is bejegyzésünket. Decemberben is számíthattok ajánlóinkra mozis és streaming fronton egyaránt. Ha pedig egy finom film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Animáció

Korhatár: 12

Rendezte: Chris Sanders

Írta: Chris Sanders, Peter Brown

Főbb szerepekben (szinkronként): Lupita Nyong’o, Pedro Pascal, Kit Connor

A közelgő premierek között kutakodtunk, és meglepődve tapasztaltuk, hogy december végéig milyen sok animációs film érkezik a mozikba. A legtöbbjük már jól ismert alkotások előzményei, mint a Mufasa: Az oroszlánkirály, vagy olyan folytatások, mint a Vaiana 2, vagy a Sonic, a sűndisznó 3. Még a Gyűrűk Ura világából is láthatunk majd ilyen technikával készült epizódot, ami a rohírok háborújáról fog szólni. Ebből a sokaságból emelkedett ki a Vad robot, ami egy teljesen új címként megérdemelt elismerést szerzett magának.

A történet eléggé furcsa és szokatlan, de nagyon találó. Roz (Lupita Nyong’o) problémamegoldásra és segítségnyújtásra programozott gép, aki hajótörést szenved egy gazdag élővilággal rendelkező szigeten. Az új környezet felfedezése közben véletlenül összetör egy libatojást, és mivel az éppen kikelt fióka őt látja meg elsőnek, attól a pillanattól kezdve anyjaként követi. Roz új célt talál: Derűcsőr számára élelmet kell biztosítania, meg kell tanítania úszni, valamint repülni is, mielőtt eljön a tél. A zord vadonban való túléléshez Stikli, a róka (Pedro Pascal) lesz gyanús szövetségese.

A szülővé válás nehézsége, mint témafelvetés nagyon rendhagyó egy alapvetően gyerekeknek szóló animációs filmtől. Persze láttunk már olyan meséket, ahol többé-kevésbé érintve volt ez a kérdéskör, de hogy központi elem legyen, ráadásul a gondoskodó fél szemszögéből, arra nem igazán tudunk példákat felhozni. Mindezt sikerült a kisebbek számára is érthetően, átélhetően közvetíteni, miközben az idősebb generáció tagjai sem fogják elunni magukat. Könnyen lehet, hogy anyák és apák együtt fognak nevetni azokon a jeleneteken, ahol a tapasztalt, többgyerekes oposszum osztja a gyereknevelési tanácsokat. Ugyanígy nehéz nem elérzékenyülni azokon a pillanatokon, amelyek Derűcsőr családi hátteréből fakadó kiközösítéséről, és önmaga elfogadásáról szólnak.

A látványról írva egymásra halmozhatnánk a pozitív jelzőket, de elég, ha néhány kép erejéig rákerestek erre a filmre. A gyönyörű természeti képek mellett minket leginkább a színek élénksége varázsolt el. Maguk az állatok eléggé egyszerűen, elnagyoltan vannak ábrázolva, de a környezet és a hátterek önmagukért beszélnek. Számos országban elérhető streamingen, de ha van rá lehetőségetek, látogassatok el egy mozis vetítésre.

A Vad robotnak ott a helye a legjobb animációs filmeket tartalmazó év végi toplistákon. A teljes igazsághoz azonban hozzátartoznak azok a túlkapások, amelyek a legtöbb hasonló alkotásra jellemzőek. Három nagyszabású akciójelenetet is beleerőltettek a cselekménybe, amelyek nélkül sokkal jobb végeredmény születhetett volna a technológiai fejlődés és a természet viszonyáról. Egy ponton a Zootropolis (2016) jutott az eszünkbe, amely számos kiemelkedő erénye mellett ugyancsak szükségtelenül irreális képet mutatott az állatvilágról. Legalábbis legyintésre adott okot az a túlzás, ahogyan Stikli megindítónak szánt beszédétől a vadállatok egyszer csak úgy döntenek, hogy egy szűk helyen bezárva nem fogják megenni egymást.

Ti láttátok már? Esetleg érdekel valamelyik animációs film az évzáró dömpingben? Válaszaitokat komment formájában várjuk. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg a bejegyzésünket másokkal is. Nemsokára újból jelentkezünk. Nézzetek sok filmet és sorozatot, és ha egy finom snackre vágytok hozzá, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Romantikus vígjáték

Korhatár: 12

Rendezte: Greg Berlanti

Írta: Keenan Flynn, Bill Kirstein, Rose Gilroy

Főbb szerepekben: Scarlett Johansson, Channing Tatum, Woody Harrelson

Október végéhez közeledve már érezhető, hogy jócskán benne vagyunk az őszben. A nappalok egyre rövidebbek, az esték egyre hidegebbek, és jelenleg minden a sütőtök fűszer és a közelgő Halloween körül forog. Néznivaló terén mindenképpen olyan filmeket kerestünk, amitől jókedvre derülünk az otthon töltött estéken. A streaming kínálatban találtunk rá a Vigyél a holdra című alkotásra, ami egy izgalmas történelmi korszakban, az Apollo program idején játszódó romantikus vígjáték.

Cole Davisre (Channing Tatum) óriási nyomás nehezedik. Az egyre élesedő űrversenyben a NASA indítási igazgatójaként fogja össze azt a presztízs-projektet, ami az első ember holdra juttatását célzó vállalkozásként döbbenetes mértékű erőforrást igényel. Új támogatókra van szüksége, hogy minden a tervek szerint haladjon. A segítség egy szószátyár, bármit eladni képes marketingszakember, Kelly Jones (Scarlett Johansson) személyében érkezik, aki mindent elkövet azért, hogy újra vonzóvá tegye az űrprogramot a köznyilvánosság és a politika számára.

Túl azon, hogy a szakmai és PR szempontok ütköztetése sok vicces pillanatot tartogat, a romantikus szál is nagyon ízlésesen van prezentálva. Channning Tatumot eddig túlnyomórészt a komikus oldaláról ismertük meg, most viszont lehetőségünk volt összetettebb szerepben látni. Scarlett Johansson pedig a sztori felétől jobban előtérbe kerül, és megmutatja, hogy nemcsak a közös jelenetekben teljesít meggyőzően.

Vígjátékoknál viszonylag ritkán számítunk kiemelkedő képi világra, ebben az esetben viszont muszáj kitérnünk rá. A korabeli ruhák, autók, díszletek nagyon szépen mutatnak, de ami maradandóvá teszi ezt a filmet, az a vágás minősége. Már az első percektől sodró lendületű, dinamikus képsorok követik egymást. Pörgő ritmusával végig a TV előtt tudott tartani minket, pedig a játékideje bőven két óra felett állt meg.

A film feléhez érve a történet vesz egy komolyabb fordulatot, ami egy kicsit kizökkentett minket, de utólag megértettük, hogy miért volt rá szükség. Ezzel kapcsolatban csak annyit árulunk el, hogy a készítők ügyesen reflektáltak azokra a népszerű összeesküvés-elméletekre, amelyek szerint a holdra szállás valójában nem történt meg, és az egész egy megrendezett, stúdióban készített felvétel volt. A komolyabb gond inkább Cole figurájával kapcsolatban volt, aki hoz egy elég karakteridegen döntést a végjátékban. A viselkedése betudható egyfajta fejlődési folyamat lezárásaként, de a nagy egész szempontjából inkább csak felesleges elem volt a feszültség fokozása érdekében. Kellynek is vannak olyan tettei, amelyek helyenként már túlságosan valószerűtlennek hatnak.

A Vigyél a holdra egyértelműen a jobban sikerült streaming tartalmak közé tartozik, ami könnyed hangulatával, szimpatikus szereplőivel és mozgalmas, ötletes jeleneteivel kellemes kikapcsolódást nyújt az otthoni mozizást választók számára. Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy nem egy dokumentumfilm igényességével mutatja be az 1969-es eseményeket.

Ti milyen vígjátékokat láttatok mostanában? Ismertek jó romkomokat? Válaszaitokat kommentben várjuk. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg másokkal is. Ha pedig egy finom, film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Musical, dráma, thriller, bűnügyi

Korhatár: 16

Rendezte: Todd Phillips

Írta: Scott Silver, Todd Phillips, Bob Kane

Főbb szerepekben: Joaquin Phoenix, Lady Gaga, Brendan Gleeson

A hagyományos értelemben vett szuperhősfilmek életciklusa a végéhez közeledik. A 2024-es évben kétféle példát láttunk a zsáner megújítását célzó próbálkozásokra. A Deadpool 3 a paródia útját járta, és szatirikus hangnemben szólt a moziba járókhoz és készítőkhöz egyaránt. A Joker: Kétszemélyes tébolyban Todd Phillips rendező pedig más műfajokkal való vegyítés megoldását választotta. Az eredmény egy bátor, egyedi, és váratlan élményt kiváltó alkotás lett.

Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) Jokerként tett tombolásának utóhatását láthatjuk, aki az Arkham Elmegyógyintézetben várja tárgyalását. Ügyvédje kóros elmeállapotának bizonyításán fáradozik, miközben Arthur társra lel a rácsok mögött. A finoman szólva furcsa szerelem mellett a zene is egyre fontosabbá válik mindkettőjük számára.

Míg az első Joker egy képregényfilmnek álcázott bűnügyi dráma volt, addig a folytatás a musical műfaját kapta új összetevőként. Ez egy nagyon merész ötlet, és kiválóan működik. Arthur fantáziavilága bizarr zenés betétekkel van ábrázolva, amiket bár nagyon kényelmetlen nézni, de kétségkívül hatásos jeleneteket eredményez.

Színészi játék terén mind Joaquin Phoenix, mind pedig Lady Gaga nagyszerű munkát végzett. Nagy meglepetés volt Brendan Gleesont is látni, aki egy elég jelentős mellékszerepben gazdagította a produkciót. Ami viszont óriási hiányosság magával a címszereplővel kapcsolatban, hogy nem sikerült tovább mélyíteni a figuráját. Pedig a mű központi kérdése éppen Arthur valódi személyazonossága, mégis kihasználatlan maradt az ebben rejlő lehetőség. Néhány emlékezetes közös jeleneten túl pedig Arthur és Lee kapcsolatáról sem tudtunk meg sokat. Egyedül a lezárás szolgál némi magyarázattal, ami éppen csak nem érződik összecsapottnak.

A hiányos jellemábrázolás mellett a legégetőbb probléma a Joker második részével, hogy a története, az egyébként érdekes alapkonfliktusa nem került megfelelő kidolgozásra és kifejtésre a rendelkezésre álló 138 perc ellenére sem. Ha valaki kifejezetten az átélt élmény, a hatás kedvéért néz filmeket, megtalálhatja a számítását, de amint érdemi cselekményt is igényelne, akkor nagyobb valószínűséggel távozik csalódva a vetítőteremből.

Bármennyire is hagyott vegyes szájízt bennünk a Phoenix-féle Joker 2, tisztelet és elismerés illeti az alkotókat, hogy új elképzelésekkel merték megközelíteni a képregényfilmes receptet. Még ha várhatóan negatív kritikai visszhanggal is kell majd szembenéznie, egy olyan kísérletezési szándék képviselője, amely nélkül a filmipar nem fejlődhetne.

Nektek hogy tetszett? Belőletek milyen érzést váltott ki? Írjátok meg kommentben. Legközelebb sokkal vidámabb témával, egy vígjáték-sorozattal készülünk, hogy feldobjuk az elkövetkezendő őszi estéket. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg másokkal is. Ha pedig egy finom, film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Dráma, thriller, krimi

Korhatár: 16

Rendezte: Justine Triet

Írta: Justine Triet, Arthur Harari

Főbb szerepekben: Sandra Hüller, Swann Arlaud, Milo Machado-Graner

A szeptemberi hónap nem volt különösebben izgalmas megjelenések tekintetében. Éppen ezért a közelmúlt felhozatalából kerestünk bemutatásra érdemes filmet. Az idei Oscar-gála nyertesei közül a legjobb eredeti forgatókönyvért járó díjjal jutalmazott alkotásra esett a választásunk. Bár ebben a kategóriában elég erős kihívóként volt jelen az Előző életek is, de az Egy zuhanás anatómiája megérdemelt szakmai elismerésben részesült.

Sandra (Sandra Hüller) és Samuel (Samuel Theis) író házaspár, akik látássérült fiúkkal élnek az Alpokban. Miközben Sandrával éppen egy interjút készít diákja, Sam olyan hangosan hallgatja a zenét a padláson, hogy el kell halasztaniuk a beszélgetést. Röviddel ezt követően Daniel visszatér kutyájával tett sétájából, és holtan találja édesapját. Mivel a boncolás nem zárja ki egyértelműen az idegenkezűség tényét, Sandra a vádlottak padjára kerül. Fia vallomásának bizonytalan volta mellett még nyelvi akadályok is nehezítik a nyomozást.

Az Egy zuhanás anatómiája a tárgyalótermi drámák legszebb hagyományait eleveníti fel. Olyan klasszikusokra emlékeztet, mint a Vád tanúja (1957), a Ne bántsátok a feketerigót! (1962) vagy a Kramer Kontra Kramer (1979). Visszafogott vizualitású, a színészi játékra és párbeszédekre építő mű. A krimi műfajára jellemző nyomozás természetesen jelen van, de a szereplők személyes élettörténetei sokkal több időt kapnak. Messzemenőkig hiteles, jól megírt, összetett karaktereket láthatunk. A párbeszédek szintén rendkívül életszerűek. Fokozatosan ismerjük meg az ügy hátterét. A drámai feszültség finom adagolása, és a kapcsolati dinamika megjelenítése példaértékű írói, rendezői és színészi munka eredménye. A film reális képet fest az igazságszolgáltatás természetéről, ahol, különösen a jogi védelmet nyújtó személy számára az igazság ugyanolyan változó a képletben, mint az azzal ellentmondásban álló vagy éppen alátámasztó, de szubjektivitástól erősen torzult emlékek, és az objektív bizonyítékok.

A rengeteg pozitívum mellett sajnos biztosak vagyunk abban, hogy a film hossza sokakat el fog tántorítani. A maga 150 percével nem egy munka utáni, hétköznap esti, könnyed kikapcsolódás. Erre az alkotásra bizony rá kell szánni az időt, és nem biztos, hogy esetleg több részletben nézve ugyanolyan élményt nyújt. Mi is elég terjengősnek gondoljuk, de ötletünk sincs, hol kellett volna vágni belőle. Jó szívvel ajánljuk figyelmetekbe.

Ti láttátok a filmet? Mit gondoltatok róla? Írjátok meg kommentben. Ha tetszett a cikkünk, nyomjatok rá egy lájkot és osszátok meg másokkal is. Kövessétek a posztjainkat, mert hamarosan újra jelentkezünk az év egyik legjobban várt mozis premierjével. Ha pedig egy finom, filmnézős snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Fantasy, kaland, akció, dráma

Korhatár: 16

Rendezte: Charlotte Brändström, Louise Hooper

Írta: J. R. R. Tolkien művei nyomán Patrick McKay, John D. Payne, Jason Cahill, Gennifer Hutchinson, Helen Shang

Főbb szerepekben: Morfydd Clark, Charlie Vickers, Markella Kavenagh

Figyelem! A kritika a sorozat második évadának első 3 epizódjára vonatkozik.

A fantasy műfaja iránt rajongóknak nem kellett túl sokat várniuk ahhoz, hogy egy újabb sorozattal kedvezzenek nekik. Ugyanakkor mégsem arról van szó, hogy tucatjával öntik rájuk az egymástól meg sem különböztethető szériákat. Amíg a Trónok Harca a modern, realista, a brutalitás ábrázolásától sem visszariadó megközelítés képviselője, addig a Gyűrűk Ura inkább a klasszikus, meseszerű, idealizált megjelenítést választja. Mindkettőnek helye van a TV képernyőjén. Ezt azért éreztük fontosnak már az elején tisztázni, mert azt tapasztaltuk, hogy sokak szemében abból az okból esik más megítélés alá a két alkotás, mert önkéntelenül is egymáshoz mérik őket. Részünkről inkább örültünk annak, hogy augusztus utolsó hetében elrajtolt a Hatalom Gyűrűi második évada, és rögtön megnézhettük a három részes nyitányt.

Spoilermentes ajánlóval készültünk, ezért a történetről éppen csak annyit szándékozunk írni, amennyit az első évad ismeretében egyébként is tudtok, valamint, hogy segítsünk visszarázódni a sorozat eddigi eseményeibe. Továbbra is a másodkor idejében járunk. Halbrand, akinek valódi kilétére már fény derült, szövetségeseket keres, hogy Sauronként felemelkedhessen. A tündenép komoly döntésekre szánja el magát, miközben a három gyűrű már a birtokukban van. A titokzatos idegen pedig folytatja útját a gyaplábú Nori társaságában.

Igen, a látvány még mindig elképesztő, lehengerlő, és sorolhatnánk a különböző szuperlatívuszokat. Legyen bármilyen TV a nappaliban, a Hatalom Gyűrűi jól fog állni neki. Númenor pompája, vagy éppen Mordor zord pusztasága mind aprólékosan kidolgozott helyszínek, amelyek árasztják magukból a korábbi filmek hangulatát. Aki egy kifejezetten esztétikus tartalmat keres az otthoni mozizáshoz, felesleges tovább kutakodnia.

Bár érdekes dolgok zajlanak, de maga a történet nagyon lassan halad előre. Az első három epizód többnyire azzal telt, hogy a főbb szereplőket elhelyezték egy képzeletbeli sakktáblán, illetve felvezetésre kerültek történetszálak, amelyek bizonyára fontosak lesznek majd a jövőben. Kivételt képez maga Sauron, akiről az eddigiekhez képest jóval többet tudtunk meg. Egyértelműen ő került a jelenlegi évad előtérbe, de vele is főként az előzmények jobb megismerése miatt foglalkoztak. Galadriel azonban eléggé háttérbe szorult, és a legtöbb jelenetben tanácstalanul, korábbi hibáin rágódva téblábol. Persze az első évadban történtek miatt érthető a viselkedése, de aránytalanul sok időt szánnak a tépelődésére. Mégis, összességében ígéretes, amit eddig láttunk, de várjuk már, hogy igazán beinduljanak majd az események.

A Hatalom Gyűrűi továbbra is Tolkien hagyatékából inspirálódott széria, ami leginkább a karaktereken érhető tetten. Morális szempontból könnyen jellemezhető figurák, akik a jó és a rossz örök harcát testesítik meg. Az az érzésünk, hogy mára a legtöbb filmben, sorozatban a készítők tudatosan kerülik ezt a fajta romantizált jellemábrázolást, arra hivatkozva, hogy összetett személyiségű hősöket kívánnak alkotni. Számunkra viszont a gyermekkori meséket idézi, és jóleső érzéssel tölt el minket megtekintés közben. Ajánljuk azoknak, akik szívesen visszatérnének Középföldére, vagy csak egy hagyományos szellemiségű fantasyt keresnek.

Nektek hogy tetszett a sorozat premierje? Továbbra is nézni fogjátok? Várjuk véleményeiteket a kommentek között. Legyen szó filmekről vagy sorozatokról, az ősz folyamán is számíthattok ránk az aktuális megjelenések kapcsán. Ha pedig már csak egy finom snack hiányzik, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Folytatjuk kétrészes cikkünket, melyben Hans Zimmer munkásságából szemezgetünk, bemutatva nektek kedvenceinket. Ha esetleg még nem olvastad az előző részt, ezen a linken megteheted:

https://popz.com/hu/popz-kultura-hans-zimmer-valogatas-elso-resz/

Az előző írásunkban említettünk gyakori rendező-zeneszerző kooperációkat. A 2000-es évektől a német géniusz főként a csavaros történetvezetésű sci-fi filmjeivel, illetve a modernkori Batman trilógiájával világhírűvé vált Christopher Nolan alkotótársa lett. Előre bocsátjuk, hogy a jelenlegi választékban főként ennek az együttműködésnek a gyümölcsei kerülnek terítékre.

Sötét Lovag Trilógia (2005-2012)

Gotham igazságosztójának jóval sötétebb tónusú újra értelmezése masszív rajongó tábort tudhat magáénak. Nem csoda, hiszen Nolan érettebb hozzáállása újra komolyan vehetővé tette a denevérembert a rajongók és a széles publikum számára egyaránt. A három film közül nekünk egyértelműen a második rész, azaz a Sőtét Lovag filmzenéje a kedvencünk, de a többi epizódhoz is kiváló tételek készültek. Nem gondoltuk volna, hogy Danny Elfman munkájához méltó zenei anyag készülhet, de sikerült.

Eredet (2010)

Szokatlan helyszínű sci-fi filmekből tucatnyit találhatunk. Távoli, idegen bolygók, vízalatti civilizációk, vagy a mostanában felkapott, alternatív dimenziók már egyre kevésbé okoznak meglepetést. Éppen ezért formabontó elképzelés volt a cselekményt a tudatalatti, az álmok szintjeire helyezni. Az Eredet zene szempontjából is ritka példány, mivel az eredeti szerzemények mellett a felhasznált dalok is kiválóan érzékeltetik a valóság és a fantázia összemosódását. A fagott, harsona és kürt hangszerekre épülő dallamokat álmunkból felkeltve is felismernénk, és abban is biztosak vagyunk, hogy a film premierje óta Edith Piaff Non, Je Ne Regrette Rien című dalának népszerűségét is tovább emelte.

Csillagok között (2014)

Egy szó: orgona. Izgalmas alaphelyzetet mutatott be a Csillagok között, melyben az emberiség a pusztulásra ítélt Föld elhagyására készül, hogy új lakhelyet keressen magának ismeretlen galaxisokban. Ugyanakkor számunkra a film zenei oldala marad a legkiemelkedőbb. Nem tudjuk elfelejteni azt a mozis élményt, ahogyan elénk tárult a határtalan űr, és felhangzott Zimmer csodálatos, orgonára írt zenéje. A kozmoszt ilyen művészi erővel talán még sohasem érzékeltették nagyvásznon. Amikor hazaértünk a vetítésről, első dolgunk volt újra meghallgatni.

Dunkirk (2017)

Nolan első történelmi filmjének helyszínéül a II. világháború nyugati frontját választotta. 1940-ben a Harmadik Birodalom harapófogójába került francia-brit csapatok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az Atlanti-óceán partján. A nagybőgő és cselló mellett szinte elviselhetetlenségig fokozta a feszültséget az egész filmet végig kísérő, jellegzetes óraketyegés. Folyamatosan emlékeztetett minket az idő szorítására, és átélhetővé tette azt a kétségbeesettséget, amit a szövetségesek érezhettek a felmentősereg érkezésére várva.

Dűne (2021) & Dűne: Második rész (2024)

Dennis Villeneuve korunk nagy filmkészítő tehetsége, akinek régóta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy megrendezhette Frank Herbert klasszikusát. Bár az 1984-es, David Lynch-féle változathoz máig felülmúlhatatlan filmzene készült, Zimmer nem okozott csalódást a legújabb szerzeményével sem. A kórusénekek alkalmazásával egy olyan hangzásvilágot alkotott, amely számunkra közel hozta a Fremen kultúrát. Sikerült zenei eszközökkel kifejezni az Arrakis vad, kérlelhetetlen természetét. Ha a kanadai rendező beváltja az ígéretét, és trilógiává bővíti saját adaptációját, akkor remélhetőleg a lezáráshoz is Zimmer szakértelmét kéri majd.

Közel negyven év filmes terméséből válogatva nekünk ez a tíz filmzene Hans Zimmer pályájának legjobbjai. Ez persze nem jelenti azt, hogy például a Fekete Eső (1989) a Miss Daisy sofőrje (1989) vagy a Tiszta románc (1993) nem lenne elismerésre méltó alkotói teljesítmény, de sajnos muszáj volt limitet szabnunk. Bámulatos, amikor a minőségi munka ilyen mennyiséggel párosul.

Hogy tetszett a listánk? Nektek melyek a személyes kedvenceitek? Írjátok meg kommentben! Ha szeretnétek még hasonló tartalmakat zeneszerzőkről, rendezőkről vagy színészekről, jelezzétek bátran. Hamarosan egy sorozat premierrel jelentkezünk. Addig is, ha egy finom film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ popcorn a legjobb választás.

Amikor egy filmmel vagy sorozattal kapcsolatban összegezzük meglátásainkat, akkor az adott alkotás három fő elemére összpontosítunk. Ezek a történet, a karakterek, és a látvány. Van azonban egy negyedik összetevő is, amelyről bár viszonylag kevés szó esik, alapvetően tudja meghatározni a filmélményt: nem más, mint a zene. Legyen szó eredeti szerzeményekről, vagy ismert dalok felhasználásáról, egy ügyes kézzel válogatott vagy kellő szakértelemmel megkomponált filmzene még abban az esetben is óriásit tud javítani az összhatáson, ha az említett alappillérek egyébként nem túl stabilak.

A filmipar legalább annyi nagyszerű zeneszerzőt adott a kultúránknak, mint rendezőt, forgatókönyvírót vagy színészt. Az sem ritka jelenség, hogy egyes direktorok ragaszkodnak bizonyos zeneszerzőkhöz, az adott film témájától függetlenül. A leghíresebb ilyen együttműködések többek között Sergio Leone és Ennio Morricone, Tim Burton és Danny Elfman, de például Steven Spielberg és George Lucas számára is John Williams volt a favorit.

Mostani cikkeinkkel korunk egyik leghíresebb, filmes körökben az egyik legelismertebb zeneszerzője, Hans Zimmer előtt szeretnénk tisztelegni. Az 1980-as évek óta alkotó művész rendkívül változatos munkásságot tudhat magáénak. Szerzett már zenét szívbe markoló drámának, őrült tempóval dübörgő akciófilmnek, de még elsősorban gyerekeknek szóló animációs filmnek is. Úgy döntöttünk, hogy ebből az óriási életműből két részletben tárjuk elétek azoknak a filmeknek a listáját, melyekhez a legjobb zenéket készítette. Fogadjátok szeretettel személyes kedvenceink listáját, időrendi sorrendben.

Esőember (1988)

A mester számára az első komoly áttörést Barry Levinson drámájához szerzett filmzene hozta meg. Dustin Hoffman és Tom Cruise lebilincselő játékát Zimmer nyugodt, de kimért tempójú dallamai kísérik. Hangzásvilága egyszerre hagyományos és modern, mivel a zongora és stíldob mellett elektronikus elemeket, szintetizátorok összjátékát tartalmazza. Egyedi, kivételes szerzemény, ami felejthetetlenné tette számunkra Raymond és Charlie utazását.

Az oroszlánkirály (1994)

Gyerekkorunk maradandó emléke marad Simba felnövéstörténete. Mai napig univerzális üzenetet képes megfogalmazni a hatalommal járó felelősséggel, a barátsággal és a félelmek legyőzésével kapcsolatban, ami a fiatal és idős közönség számára egyaránt befogadható. A zenei anyag magasztos, drámai és felemelő tételek gyűjteménye, mely tökéletes kíséretet nyújt a jelenetek számára.  Igazi érzelmi hullámvasút, mint maga az élet.

A szikla (1996)

Michael Bay korszakalkotó akciófilmje a 90-es évek legnagyobb sztárjait vonultatta fel: Ed Harris, Sean Connery és Nicolas Cage mind remekül szerepelnek ebben a rohamtempót diktáló alkotásban. A zene megint csak fantasztikus, amely felér egy adrenalin-lökettel. A lista készítése közben azonnal felidéződött bennünk. A műfaj kedvelőinek egyébként is bátran ajánljuk, a filmzene pedig még önmagában hallgatva is megállja a helyét.

Gladiátor (2000)

Egyre többet hallani Ridley Scott történelmi filmjének folytatásáról, idén novemberben pedig már a legnagyobb mozipremierek között tarthatjuk számon. A túlzás nélkül lehengerlő látvány mellett a Gladiátor zenei téren is komoly teljesítmény nyújtott. Maximus hányattatott sorsát érzelemgazdag dallamok festik alá, és kiváló atmoszférát teremtenek. Bár a történelmi hűség szempontjából a film hagy némi kívánnivalót maga után, de a zenéje első osztályú.

A Karib-tenger kalózai: Holtak Kincse (2006)

Ki ne ismerné Jack Sparrow kapitány történeteit? Egy percig sem volt kérdéses, hogy a Karib-tenger kalózainak is szerepelnie kell ebben a válogatásban. Zimmer Klaus Badelttel közreműködve egy ikonikus, azonnal felismerhető és dúdolható főcímzenét alkottak. A dalok szinte kalandra hívják a nézőt, és arra késztetik, hogy fedezze fel a végtelen tengert. Könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy még azok is felismerik, akik egyébként nem látták a filmeket.

Hogy tetszik az eddigi válogatásunk? Írjátok meg kommentben! Maradjatok velünk, mert hamarosan jelentkezünk a második felvonással. Ha tetszett a cikkünk, osszátok meg másokkal is, és nyomjatok egy lájkot a bejegyzésünkre. Ha pedig egy finom film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ Popcorn a legjobb választás.

Műfaj: Fantasy, akció, dráma

Korhatár: 18

Rendezte: Miguel Sapochnik, Clare Kilner, Geeta V. Patel, Greg Yaitanes

Írta: George R. R. Martin, Ryan J. Condal

Főbb szerepekben: Matt Smith, Emma D’Arcy, Olivia Cooke

FIGYELEM! Az éj sötét, és tele van spoilerekkel. Csak akkor olvasd el a cikkünket, ha már láttad az évadot, mert fontos részletekről beszélünk a cselekményt illetően.

Az idő gyorsabban repül, mint Daemon herceg Caraxes hátán. Már véget is ért a Sárkányok Háza második évada. Ez kiváló alkalmat teremt arra, hogy összefoglaljuk a sorozattal kapocslatos érzéseinket, meglátásainkat, és hogy elgondolkozzunk azon, mit várunk a szériától a jövőben.

Bár továbbra is a Targaryen belviszály a Sárkányok Háza lényege, a sorozat ügyesen mutatja be a formálódó szövetségi rendszerek egyre bonyolultabbá váló hálózatát. A legutóbbi epizódoknál már jobban érződött, hogy a Zöldek és Feketék acsarkodása Westeros egészét megosztottságba, polgárháborúba kényszeríti. A Kistanácsban született döntések valódi súllyal bírtak, amely az erőviszonyok folyamatos átrendeződését eredményezte. De hogy konkrétumokról is beszéljünk, Aemond régenssé emelkedése egy eléggé kiszámítható, de mégis emlékezetes pillanat volt. Aegon király gőgössége pedig megrázó tragédiába torkollott a harctéren. Apropó harctér: a negyedik epizódban látott csatajelenet az egyik legnagyszabásúbb összecsapás volt, amit TV képernyőn eddig látni lehetett. A konfliktus felvezetésétől az utolsó kifújt lángcsóváig lehengerlő jelenet volt. Utoljára a Trónok Harca Fattyak csatájánál éreztünk hasonló izgalmakat. Akció és dráma terén is egyértelműen a szezon csúcspontja.

Egyre többet foglalkoztat minket a kérdés, hogy mi lesz a sorozat jövőjével? Nos, e tekintetben nem akarunk jóslatokba bocsátkozni. Inkább 5 pontban összefoglaltuk, hogy a sorozat milyen pontokon lehetne még jobb.

Tempó: Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a készítők négy évadra terveznek.  Szerintünk ez bőven elég idő lenne ahhoz, hogy a Sárkányok Házát hiányérzet nélkül lezárják. A Trónok Harca záró évadjai túl gyors ütemben haladtak, a kapkodás jellemezte. A jelenlegi sorozat esetében viszont néha túl lassan történnek az események. Érdemes lenne megtalálni az arany középútat.

Bármennyire is szeretjük a Tűz és Jég világát, a Sárkányok Táncát még több évadig húzni véleményünk szerint nem lenne túl izgalmas. Helyette új történeteket szeretnénk látni a Hét Királyságból. Legyen szó Aegon hódításairól, az Erdő Gyermekeiről, vagy a Baratheon-Ház lázadásáról, mi biztosan vevők lennénk rá, de leginkább egy teljesen ismeretlen história tudná felkelteni az érdeklődésünket. Nemrég értesültünk arról, hogy további 7 spin-off készül. Bízunk abban, hogy a mennyiségi licit mellett a minőségre is törekszenek majd az alkotók.

Egyéni drámák: Daemon herceg Harrenhalban tett tartózkodása bizonyára nem azt az élményt hozta, amire a rettegett sárkánylovas számított. Az őt gyötrő lázálmok olyan hátborzongató jelenetekkel lettek ábrázolva, hogy a hideg futkosott a hátunkon. Ugyanakkor ezzel eléggé parkolópályára tették, ami nagy pazarlás. Ez az egy helyben toporgás Rhaenyrára is igaz: az ő jellemfejlődéséből, mentális összeomlásából szinte semmit nem sikerült érzékeltetniük a készítőknek. Reméljük, hogy többet is kihoznak majd ezekből az egyébként érdekes személyiségekből.

Párharcok: Rhaenyra és Alicent, Aemond és Aegon, Rhaenyra és Daemon, vagy akár Alicent és Criston közös jelenetei nagyszerű párbeszédeket eredményeztek, amiből a jövőben többet és többet szeretnénk. Imádjuk a sárkányok viaskodásait, de az elmés, intrikával teli szóváltásokat is. Minden adott ahhoz, hogy maradandó módon ábrázolják a két fél szembenállását.

Morális dilemmák: Túl könnyűnek éreztük a választást a Feketék és Zöldek között. Több olyan jelenetre lett volna szükség, ami tovább árnyalja a szereplőkről alkotott képet. Így nagyobb kihívást jelentett volna lerakni a voksunkat egyik vagy másik oldal mellett. Úgy látjuk, hogy valódi mélységet adhatna a történet számára, ha mindkét oldal egyaránt ébresztene szimpátiát és ellenszenvet is a nézőkben.

Misztikum: A politikai vonal mellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a Sárkányok Háza mégiscsak a Fantasy műfaj képviselője. A Vastrón sorsa kulcsfontosságú, de hallani akarunk az elfeledett legendákról, a nagy harcosok sorsát övező szóbeszédekről és mitikus lényekről is. Bár Daemon történetszálában elő-előkerült ez a vonulat, de nem bővült érdemben a sorozat világa. Egy kis rejtélyesség sokat javítana az összképen.

Nektek hogy tetszett a második évad? Várjuk véleményeiteket a kommentek között. Ha tetszett a cikkünk, akkor nyomjatok egy lájkot a bejegyzésünkre, és osszátok meg másokkal is. Ha pedig egy finom film-és sorozatnéző snackre vágytok, a POPZ Popcorn a legjobb választás.